2. Robbanást Karácsonyra

2. rész

Gyönyörű – mormolta apu. – És ez nem egy másolat?

- Nem, nem – bizonygatta a kurátor. – Nem mindig az eredetit állítjuk ki, de Önnek… ez teljességgel valódi.

Egy olyan 3 láb magas és 2 láb széles, sötétszürke kőtáblát bámultunk. Egy talapzaton állt, üvegdobozba zárva. A kő sima felületére három különböző írás volt vésve. A tetején ókori egyiptomi képírás volt: hieroglifák. A középső rész… meg kellett erőltetnem az agyamat, hogy emlékezzek, minek is hívta apu: démotikus, abból a korszakból való írásmód, mikor a görögök irányították Egyiptomot és sok görög szó beleolvadt az egyiptomiba. Az utolsó sorok ógörögül voltak.

- A Rosetta kő - mondtam.

 -Az nem egy számítógépes program? - kérdezte Sadie.

El akartam mondani neki, hogy mennyire hülye, de a kurátor ideges nevetéssel félbeszakított.

- Fiatal hölgy, a Rosetta kő volt a kulcs a hieroglifák megfejtéséhez! Napóleon serege fedezte fel 1799-ben és—

- Ó, igen – mondta Sadie – Már emlékszem.

Tudtam, hogy csak azért mondja ezt, hogy elhallgattassa, de apukám nem hagyta annyiban.

- Sadie – mondta – amíg a követ fel nem fedezték, addig az egyszerű halandók… ööö, úgy értem senki sem tudta elolvasni a hieroglifákat évszázadokig.

Az egyiptomiak írott nyelve teljesen feledésbe merült. Aztán egy Thomas Young nevű angol bebizonyította, hogy a Rosetta kövön a három nyelv ugyanazt az üzenetet közvetíti. Egy francia férfi, Champollion folytatta a munkát és megfejtette a hieroglifák jelrendszerét.

Sadie érdektelenül rágózott tovább.

- Akkor mi is áll benne?

Apu megvonta a vállát.

- Semmi különös. Igazából egy köszönőlevél valamilyen paptól V. Ptolemaiosz királynak. Amikor kifaragták, a kő nem volt valami nagy szám. De az évszázadok alatt… az évszázadok alatt jelentős szimbólummá vált. Talán a legfontosabb összeköttetés az ókori Egyiptom és a modern világ között. Bolond voltam, hogy nem vettem észre hamarabb a fontosságát.

Megfeledkezett rólam és láthatólag a kurátorról is.

- Dr. Kane? – kérdezte. – Jól érzi magát?

Apu mély lélegzetet vett.

- Elnézését kérem, Dr. Martin. Csak… hangosan gondolkodtam. Eltávolítanák nekem az üveget? És ide tudná hozni azokat a papírokat, amiket az archívumukból kértem?

Dr. Martin bólintott. Beütötte a kódot egy kis távirányítóba és az üvegdoboz eleje kattanva kinyílt.

- Kell pár perc, hogy elhozzam a jegyzeteimet - mondta Dr. Martin. – Bárki másnak vonakodnék megengedni, hogy az őrizetlen kőhöz hozzáférjen, mint ahogy Önök kérték. Bízom abban, hogy óvatosak lesznek.

Úgy bámult ránk, gyerekekre, mintha bajkeverők lennénk.

- Azok leszünk – ígérte apu.

Amint Dr. Martin léptei elhaltak, apu eszelős tekintettel felénk fordult

- Gyerekek, ez nagyon fontos. Ki kell mennetek ebből a szobából!

Ledobta a szerszámostáskáját a válláról és kicipzározta épp annyira, hogy ki tudjon húzni belőle egy bicikliláncot és egy lakatot.

 -Kövessétek Dr. Martint. Az irodáját a Nagy Udvar végén, bal oldalt találjátok. Csak egy bejárata van. Amint belép, tekerjétek ezt az ajtókilincs köré és szorosan rögzítsétek. Fel kell tartóztatnunk.

- Azt akarod, hogy zárjuk be? – kérdezte Sadie, hirtelen érdeklődéssel - Briliáns!

- Apa, – kérdeztem – mi folyik itt?

- Nincs időnk magyarázkodni - mondta. – Ez lesz az egyetlen esélyünk. Jönnek.

- Kik jönnek? – kérdezte Sadie.

Megfogta a vállát.

- Drágám, szeretlek. És sajnálom… sajnálok sok mindent, de már nincs több időnk. Ha ez működik, ígérem, mindnyájunknak jobb lesz majd. Carter, te vagy az én emberem. Bíznod kell bennem. Ne felejtsétek, zárjátok be Dr. Martint. Aztán maradjatok kint!

A kurátor ajtaját könnyen leláncoltuk. De amint végeztünk, visszanéztünk arra, amerről jöttünk és kék fényt láttunk kiáramlani az egyiptomi galériából, mintha apukánk beszerelt volna egy ragyogó, gigantikus akváriumot.

Sadie –vel összenéztünk.

- Őszintén, van valami ötleted, hogy mit csinál?

- Semmi – mondtam. – De mostanság furcsán viselkedett. Sokat gondolt anyura. A képét nézegette…

Nem akartam többet mondani. Szerencsére Sadie bólintott, mint aki megértette.

- Mi van a szerszámtáskájában? - kérdezte.

- Nem tudom. Azt mondta, sose nézzem meg.

Sadie felvonta a szemöldökét.

- És te sose tetted? Istenem, ez annyira rád vall, Carter. Reménytelen vagy.

Meg akartam védeni magam, de akkor egy remegés rázta meg a talajt.

Meghökkenésemre, Sadie megragadta a karomat.

- Azt mondta, maradjunk kint. Felteszem, ezt a parancsot is követni fogod?

Igazából ez a parancs elég jól hangzott, de Sadie lesprintelt a csarnokba, és egy pillanatnyi habozás után, utánafutottam.

Mikor elértük az egyiptomi galéria bejáratát, földbe gyökerezett a lábunk.

Apukánk a Rosetta kő előtt állt, háttal nekünk. Körülötte, a padlón egy kék kör izzott, mintha valaki rejtett neoncsöveket kapcsolt volna be.

Apu ledobta a kabátját. A szerszámtáskája kinyitva feküdt a lábánál, felfedve így egy – olyan két láb hosszú - egyiptomi képekkel festett fadobozt.

- Mit tart a kezében? – suttogta nekem Sadie. – Az ott egy bumeráng?

Annyi biztos, hogy mikor apu felemelte a kezét, egy hajlított fehér botot forgatott benne. Úgy nézett ki, mint egy bumeráng. De ahelyett, hogy elhajította volna, megérintette vele a Rosetta követ. Sadie –nek elállt a lélegzete. Apu a kőre írt. Ahol a bumeráng hozzáért, ott izzó kék sorok tűntek fel a gránitban. Hieroglifák.

Ennek nem volt semmi értelme. Hogy tudna izzó szavakat írni egy bottal? De a kép tiszta és egyértelmű volt: egy doboz és egy X, fölöttük kosszarvak.

- Nyitva – motyogta Sadie. Csak bámultam rá, mert úgy hangzott, mintha lefordította volna a szót, de az lehetetlen. Évekig lógtam apuval és így is csak pár hieroglifát tudtam elolvasni. Nagyon nehéz megtanulni őket.

Apa felemelte a karját. Azt kántálta: - Wo-seer, i-ei. És két másik hieroglifikus szimbólum kéken izzott a Rosetta kő felületén.

Megdöbbentem, amikor felismertem az első szimbólumot. A halál egyiptomi istenének neve volt.

- Wo-seer - suttogta. Még sose hallottam így kiejteni, de tudtam, mit jelent.

- Ozirisz.

- Ozirisz, gyere – mondta Sadie, mintha transzban lenne. Elkerekedett a szeme.

 - Ne! - kiáltotta. – Apu, ne!

Apukánk meglepetten fordult meg.

- Gyerekek— kezdte mondani - de már késő volt. A talaj morajlott.

A kék fény izzó fehérré vált, és a Rosetta kő felrobbant.