3. Bezárva a macskámmal

Juhhúúú!!! Megjött az első Sadie fejezet. Jó olvasást hozzá! És nagyon sajnálom hogy eddig nem hoztam új részt. :"(

1. rész

A vörös piramis
S A D I E

[Add ide azt az átkozott mikrofont.]
Helló. Itt Sadie. A bátyám szörnyű történetmesélő. Bocsássatok meg ezért. De mostmár itt vagyok én, szóval minden oké.
Nézzük csak. Robbanás. A Rosetta-kő millió darabban. Gonosz, lángoló fószer. Apu egy koporsóba zárva. Hátborzongató Francia és késes Arab lány. Mi meg eszméletlenül fekszünk.
Szóval mikor felébredtem, a rendőrök - ahogy várható volt - ide-oda rohangáltak. Szétválasztottak a bátyámtól. Ezt a részét nem is bántam. Úgyis eléggé fárasztó. De mintha évekre bezártak volna a kurátor irodájába. És igen, a mi bicikli láncunkat használva. Kretének.
Eléggé megviselt  voltam. Nemrég kiütött egy lángoló akármicsoda.. Végignéztem, ahogy aput bepakolták egy szarkofágba és eltűnt a padlóban. Megpróbáltam mindezt elmondani a rendőrségnek, de érdekelte ez őket? Nem.
A legrosszabb, hogy valami furcsa érzés töltött el, mintha valaki jéghideg tűkkel szurkálná a tarkómat. Akkor kezdődött, mikor azokra a kék, ragyogó szavakra néztem, amiket apu a Rosetti-kőre rajzolt - és tudtam, mit jelentenek. Ez talán valami családi betegség? Örökölhető unalmas egyiptomi dolgok tudása? Amilyen szerencsém van.
Jóval azután, hogy a rágómnak már semmi íze nem volt, egy rendőrnő végre elhozott a kurátor irodájából. Nem kérdezett semmit. Csak bezsuppolt egy rendőrautóba. és hazavitt. Még azután sem engedték meg, hogy elmondjam  a nagyiéknak. A rendőrnő belökött a szobámba és vártam. És vártam. Nem szeretek várakozni.
Fel-alá járkáltam. A szobám nem túl flancos, csak egy tetőtéri szoba egy ablakkal, egy ággyal és egy íróasztallal. Nem túl sok mindent tudtam csinálni. Muffin megszaglászta a lábamat és felborzolta a farkát. Nem hiszem, hogy túlságosan kedvelné a múzeumok szagát. Fújt egyet és eltűnt az ágy alatt.
 - Köszi szépen - motyogtam.
Kinyitottam az ajtót, de a rendőrnő őrt állt.
A nyomozó hamarosan itt lesz. Kérlek maradj bent.
Leláttam a földszintre—épphogy megpillantottam  nagypapit, amint fel-alá járkálva tördelte a kezét, míg Carter és a nyomozó a kanapén beszélgettek. Nem hallottam, mit mondanak.
- Használhatnám a WC-t? - kérdeztem a kedves tisztet.
- Nem - csukta be az ajtót az orrom előtt. Mintha robbantgatni akarnék a mosdóban. De most komolyan.