Nos, mint láthatjátok, megérkezett az első fejezet folytatása. Bocs, hogy ilyen későn hoztam, de legközelebb igyekszem majd korrábban hozni! Jó szórakozást!

1. Halál a Tűnél

2.rész

Szenteste volt. Londonban voltunk, hogy meglátogassuk a hugomat, Sadie-t.

Tudod, apu egy évben csak 2 napot lehetett vele,—egyet télen, egyet nyáron—mert a nagyszüleink utálták őt. Miután anyukánk meghalt, a szülei (a mi nagyszüleink) egy óriási pert folytattak apával. Hat ügyvéd, két ökölharc és egy spatulával való, majdnem végzetes támadás után (ne kérdezd), magukkal vihették Sadie-t Londonba. Csak hat éves volt, két évvel fiatalabb, mint én és nem tarthattak meg mindkettőnket—legalábbis ez a kifogásuk arra, hogy miért nem vittek magukkal. Úgyhogy Sadie brit iskolásként nevelkedett, én pedig apával körbeutaztam a világot. Évente csak kétszer láttuk Sadie-t és ezzel nem is volt semmi bajom.

[Fogd be, Sadie. Igen—Ahhoz a részhez értem.]

Na, mindegy, apu és én egy kis késéssel leszálltunk a Heathrow reptérre. Nyirkos, hideg délután volt. A városba tartó taxizás alatt, apukám egy kicsit idegesnek tűnt.

Nos, apám egy nagydarab fickó. Nem túl sok mindentől lesz ideges. Sötét bőre van, mint nekem, átható barna szeme, kopasz feje és kecskeszakálla, úgyhogy úgy nézett ki, mint egy bivalyméretű gonosz tudós. Azon a délutánon kasmír télikabátját és a legjobb barna öltönyét viselte, amit a nyilvános előadásain szokott. Általában annyi magabiztosságot sugároz, hogy bármelyik szobában felfigyelnek rá, ahová belép. Azonban néha—mint azon a délutánon—egy másik oldalát láttam, amit nem igazán értek.

Még mindig visszanézett a válla fölött, mintha üldöztek volna minket.

- Apa? – kérdeztem, miközben lementünk az A-40-es útról – Mi a baj?

- Semmi jelük – motyogta. Aztán észrevehette, hogy ezt hangosan kimondta, mert kissé ijedten nézett rám.

- Semmi, Carter. Minden rendben.

Ez azért bosszantott, mert apukám szörnyen rosszul hazudott. Mindig is tudtam, hogy rejteget valamit, de azt is tudtam, hogy semmiféle zaklatással nem tudom kiszedni belőle az igazat.

Valószínűleg valami olyantól próbált védeni, amiről nem is tudtam. Néha azon gondolkoztam, hogy valami sötét titok van a múltjában, esetleg egy régi ellensége követi, de az ötlet nevetségesnek tűnt. Apu csak egy régész volt.

Ami még zavart: apukám a szerszámtáskáját szorongatta. Amikor ezt csinálta, az általában azt jelentette, hogy veszélyben voltunk.

Mint mikor fegyveres emberek rohamozták meg a hotelunkat Kairóban. Lövéseket hallottam a hallból és leszaladtam a lépcsőn, hogy megnézzem, minden rendben van-e apával. Mire odaértem, ő nyugodtan becipzározta a szerszámtáskáját, miközben a három eszméletlen fegyveres fejjel lefelé lógott a csillárról, úgy, hogy a köntösük a fejükre lógott, és látni lehetett a boxeralsójukat.

Apának nem kellett tanúskodnia, és végül a rendőrség a nyavalyás csillár meghibásodását tartotta felelősnek.

Egy másik alkalommal Párizsban, egy lázadásba keveredtünk bele. Apa betuszkolt a legközelebb parkoló autó hátsó ülésére és azt mondta, bukjak le. A padlóhoz préselődtem és összeszorítottam a szememet. Hallottam apát a vezetőülésen, a táskájában kutatva motyogni valamit, miközben kint a tömeg ordítozott és mindent elpusztított. Néhány perccel később apu azt mondta, hogy már biztonságban felkelhetek. A torlasz minden kocsija felborult és lángra lobbant, azonban a mi autónk frissen mosott és ragyogó volt, egy csomó 20 eurós büntetéssel az ablaktörlője alatt.

Szóval elkezdtem tisztelni a táskát. Az volt a mi szerencsehozó kabalánk. De ha apu szorosan maga mellett tartotta, az azt jelentette, hogy szükségünk is lesz a jó szerencsére

1. Halál a Tűnél

1. rész

CARTER

CSAK PÁR ÓRÁNK VAN, szóval hallgass meg figyelmesen!

Ha ezt a történetet olvasod, akkor már veszélyben vagy. Sadie és én lehetünk az egyetlen esélyed.

Menj az iskolába. Találd meg az öltözőszekrényt. Nem fogom megmondani melyik iskolába, vagy melyik szekrényt, mert ha a megfelelő személy vagy, meg fogod találni. A zárkombináció: 13/32/33. Miután befejezted az olvasást, tudni fogod, mit jelentenek ezek a számok. Ne feledd, hogy amit el akarunk mondani neked, az nem a teljes történet. Hogy hogy végződik, az tőled függ.

A legfontosabb dolog: ha kinyitod a csomagot, és megtalálod, ami benne van, ne tartsd magadnál egy hétnél tovább! Persze, lesz kísértés. Úgy értem, szinte korlátlan hatalmat ad. De ha túl sokáig nálad van, elpusztít. Gyorsan tanuld meg a titkait és add tovább. Rejtsd el a következő embernek, ahogy Sadie és én is tettük. Aztán készülj fel rá, hogy az életed érdekesebbé fog válni.

Oké, Sadie azt mondja, ne halogassak, haladjak a történettel. Rendben. Azt hiszem, Londonban kezdődött, azon az éjszakán, mikor apánk felrobbantotta a British Museum-ot.

A nevem Carter Kane. Tizennégy éves vagyok és az otthonom egy bőrönd.

Szerinted viccelek? Apu és én nyolc éves korom óta járjuk a világot. Los Angelesben születtem, de apa régész, szóval a munkája mindenfelé viszi. Legtöbbször Egyiptomba megyünk, minthogy ez a specialitása. Menj be egy könyvesboltba, keress egy könyvet Egyiptomról és jó esély van rá, hogy Dr. Julius Kane írta. Tudni akarod, hogyan szedték ki az egyiptomiak a múmiákból az agyat, vagy hogyan építették a piramisokat, vagy átkozták meg Tut király sírját? Az apám a te embered. Persze, voltak más okai is, amiért ennyit utazott, de akkoriban még nem tudtam a titkáról.

Nem jártam iskolába. Apa otthon tanított, már ha hívhatod ezt „otthon” tanulásnak, úgy, hogy nincs is otthonod. Azt tanította, amit fontosnak gondolt, szóval sokat tanultam Egyiptomról, kosárlabda statisztikákról és apu kedvenc zenészeiről. Sokat olvastam,—szinte bármit, ami a kezem ügyébe került, apu történelem könyveitől kezdve fantasy regényekig— mert sok időt töltöttem hotelekben, reptereken és ásatásokon olyan idegen országokban, ahol nem ismertem senkit. Apa mindig azt mondta, tegyem le a könyvet és kosarazzak egy kicsit. Próbáltál már uctai kosarazni egyiptomi Aswanban? Nem könnyű.

Egyébként apám hamar megtanított arra, hogy minden vagyonomat egy egyszerű bőröndben tartsak, ami elfér a repülőgép poggyásztartójában. Apu is ugyanígy pakol, kivéve, hogy neki van egy extra szerszámtáskája a régészeti eszközeinek. Első szabály: nem szabad belenéznem a szerszámtáskájába. Ezt a szabályt sosem szegtem meg, egészen a robbanás napjáig.

Ajánlás és felhívás

Az összes könyvtáros barátomnak, a könyvek bajnokainak, az Élet Házának igaz varázslóinak. Nélkületek ez az író elveszett volna a Duat-ban.

A Vörös Piramis

VIGYÁZAT!

A következő történet egy digitális felvétel szöveges formátuma. Bizonyos helyeken, a hangfelvétel minősége rossz, úgyhogy néhány szót és kifejezést az író a legjobb feltevése szerint írt le. Ahol lehetséges, a szöveghez hozzá vannak adva a felvételben említett fontos szimbólumok illusztrációi. A két beszélő háttérzajai, mint a dulakodások, ütések és káromkodások, nincsenek leírva. Az író nem állítja, hogy a felvétel hiteles. Kizártnak tűnik, hogy a két fiatal narrátor az igazat mondja, de ezt neked, az olvasónak kell eldöntened.